Patek, Erzsébet: Neue Untersuchungen auf dem Burgstall bei Sopron

Mióta Bella Lajos 1887-ben „14 napi kemény munka” után megállapította, hogy a Várhely egy őskori nép lakó- és temetkezőhelye volt, a Várhely halomsírjainak és sáncainak titka szinte folyamatosan
foglalkoztatja a tudományos közvéleményt és a soproni honpolgárok fantáziáját.

Ásatási expedíciók indultak a titkok fátylának fellebbentésére, kezdetben Bella gyalogosan, ásóval és csákánnyal, legutóbb az 1970-es években Patek Erzsébet a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti
Intézetéből jól szervezett sátortáborokkal, geodétákkal, restaurátorokkal. Az igen szép kiállítású, gazdagon illusztrált, 70 oldalas tanulmány természetesen nem térhet ki az 1971–78 között folyt ásatások minden mozzanatára, célja, hogy a legújabb eredményeket a nemzetközi Hallstatt-kutatás asztalára helyezze.

A soproni, a hazai és mondhatjuk európai vaskorkutatás fontos eseménye Patek Erzsébet 10 éves várhelyi kutatásának közzététele.

Patek Erzsébet (Budapest, 1918. június 26. − Budapest, 1995. augusztus 11.) régész.

Szülei Patek Ferenc és Szentirmay Erzsébet voltak.

1936-ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban, majd 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1963-tól a történelem (régészet) tudományok kandidátusa, 1988-tól a művészettörténeti (régészet) tudomány doktora volt.

A Pázmány Péter Tudományegyetem Magyar Föld Régészete Tanszékén Alföldi András gyakornoka, tőle kapta doktori disszertációjának témáját is. 1941-1942-ben Bécsben kutató ösztöndíjas volt. 1942-1946 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tudományos segédkönyvtárosa, ekkor fordult tudományos érdeklődése a Hallstatt kor kutatása felé, majd 1946-1953 között a Fővárosi Múzeum őskori Osztályának muzeológusa lett. 1953 és 1955 között a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályának osztályvezetője, illetve főosztályvezető-helyettese volt. 1955 és 1958 között a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, majd az MTA Régészeti Intézet ősrégészeti Osztályának osztályvezető tudományos főmunkatársa, s 1958-1983 között az Adattár vezetője volt. 1983-tól az intézmény nyugdíjas tudományos tanácsadója. 1952-től a magyarországi kora vaskor előadó tanára volt. Előbb római kori régészettel foglalkozott, majd az őskorszak, elsősorban a kora vaskor felé fordult. Fontos eredményeket hozott a magyarországi urnasíros kultúrák kutatása és periodizációja terén, elsősorban a Hallstatt-kultúrában.

Részt vett a második világháború utáni budai várnegyed megelőző feltárásában, illetve az ún. Esterházy kincsek megmentésében. Jelentős feltárásokat végzett például Bakonyszücsön (halomsír), 1958-1962 között Mezőcsát-Hörcsögösön (temető), Neszmélyen (temető és telep), illetve 1971–1978 között ásatásokat vezetett Sopron-Várhelyen.

A MTA Régészeti Bizottságának 1954-től a 60-as évek közepéig volt a titkára. 1971–1984 között az Acta Archaeologica szerkesztőbizottságának tagja, illetve a Magyar Régészeti Topográfia munkálatainak irányítója volt. 1982-től a Deutsches Archäologisches Institut levelező tagja.