Méri István: A klastrompusztai legendák nyomában. Megszólalnak az évszázados romok

Méri István (Abony, 1911. szeptember 1. – Budapest, 1976. december 13.) restaurátor, régész. A magyar középkoros falukutatás egyik úttörője volt.

Paraszti sorból származott. A budapesti Iparművészeti Iskola szobrásznövendéke volt. 1932-től a Magyar Nemzeti Múzeumban lett restaurátor. 1934-től ásatásokon is részt vett. Vendéghallgatóként bejárt a Budapesti Tudományegyetemre. 1942-től a kolozsvári Erdélyi Tudományos Intézet segédtisztje és 1942–1944 között négy szemesztert végzett el a Kolozsvári Tudományegyetemen. 1944-ben visszakerült a Magyar Nemzeti Múzeumba, majd a Teleki Pál Tudományos Intézetben (utóbb Kelet-Európai Tudományos Intézet, Néptudományi Intézet) dolgozott. Közben befejezte tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen, majd 1948-ban a Szegedi Tudományegyetemen doktorált. 1949-től újból a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, és 1958–1963 között a Középkori Osztály vezetője volt.

Érdeklődése Erdélyben a magyar középkori régészet felé fordult. Több ásatáson vett részt Kolozsvárott és a Borsavölgyben, ezeket részben maga vezette. Ásatott többek között Túrkeve határában (Móric), Tiszalök határában (Rázom), Kardoskúton, Kesztölc-Klastrompusztán, Nagykanizsa várában, Gyula várában, Esztergomban (palota).

Méri István 1961-ben Klastrompusztán, az egykori klastrom helyén végzett ásatásokat, amelyek során egy kisméretű szerzetesi templom alapjait találta meg. A gótikus falak alatt korábbi falmaradványok és XIII-XIV. századi sírok is előkerültek.1961-ben jelent meg Méri István régész professzor kis könyve a klastrompusztai ásatásokról. A könyv ma is aktuális, izgalmas olvasmány.

Klastrompuszta

Kesztölctől kb. 3 km-re fekszik Klastrompuszta. Ma üdülőhely, de területén találhatóak a Szent Kereszt monostor maradványai. Az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok szerzetesei éltek egykor a klastromában.

A 13. század elején a pilisi erdőkben egyre nagyobb számban húzódtak meg remeték. A fennmaradt források alapján a rendet feltehetően Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, aki a tatárjárás után, 1246-ban lemondott vagyonáról és Báncsa István esztergomi érsek hozzájárulásával a Pilisbe vonult remeteként. A rend tagjai a Pilisben kis templomot és monostort emeltek a Szent Kereszt tiszteletére. Ez volt a rend első monostora. Özséb rendfőnöksége 1250-től 1270-ig tarthatott. Halála után 1270-től 1290-ig Benedek, majd 1290-től 1300-ig István volt a monostor rendfőnöke. Mindhármójukat Klastrompusztán, a monostor területén temették el. A monostor 1250-től 1304-ig a rend központja volt. Az új rendfőnök, Lőrinc 1304-ben új monostort alapított Buda mellett, s hamarosan az lett a rend végleges központja.

Az épületet a törökök a mohácsi csatát követően, Esztergomból Budára vonultukban felégették. A maradványok állapota leromlott, a tűzvészt követően a terület elnéptelenedett. A török kiűzése után az elpusztult monostoraikat kereső pálos szerzetesek nem találták meg a monostor romjait, helyette a hegy túloldalán lévő Pilisszentkereszt község cisztercita kolostorának romjait vélték annak.