Magyarok Európában I-III. (Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig – Virágkor és hanyatlás 1440-1711 – Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867)

Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. 388 p.

Vajon lehetséges-e ideológiai-politikai előírások és propaganda nélkül nemzeti történeti szintézist írni? Vajon milyen az a nemzeti történelem, amelyik nem a közjogi, párt- és államhatalom alakulására, vagy éppen az osztályharcos szemléletre építi a múltat? Milyen volt a magyarság kapcsolata Európával?
Engel Pál kötete a középkori magyar királyság történetét foglalja magába, az őstörténettől 1440-ig. Dinasztiákban gondolkodva, a honfoglalástól kezdve ez az időszak az Árpádok három évszázadát, az Anjouk és Luxemburgi Zsigmond közel másfél évszázadát öleli fel, melyben Magyarország Európának egyik jelentős, Közép-Kelet-Európának pedig vezető hatalma volt. A kötet politikai története tehát annak az időszaknak az összefoglalása, melyben a magyarság beilleszkedett a formálódó újkori Európába. De bemutatja azt is, hogy egy mohón terjeszkedő, agresszív szomszéd: az oszmán török birodalom milyen lépéseket tesz európai hatalmának kiépítésére és eközben a magyar királyság katonai-politikai pozícióinak összerombolására.
A szerző célja, hogy megmutassa a magyar történelemnek azt az arcát, amelyet a magyarság csak így egyszerűen középkornak ismer, s melyben évszázadok munkájával, kudarcok és sikerek közepette kiformálódtak mai - részben antik, részben keresztény gyökerű - kultúránk alapjai

Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. 368 p.

Vajon lehetséges-e ideológiai-politikai előírások és propaganda nélkül nemzeti történeti szintézist írni? Vajon milyen az a nemzeti történelem, amelyik nem a közjogi, párt- és államhatalom alakulására, vagy éppen az osztályharcos szemléletre építi a múltat? Egyáltalán lehet-e másként írni és beszélni a múltról, mint ahogy ezt addig tettük? Annak a harmadfél évszázadnak a története, melyben a magyarság sorsát részben a török fenyegetés, részben az akkori világ két legerősebb birodalma – a török és Habsburg – közé szorultsága határozta meg, különösen alkalmas a kérdések megválaszolására. A szerző az eseménymenetet követve részletesen elemzi és bemutatja a demográfiai, etnikai, gazdasági és társadalmi fejlődést. Célja, hogy az eddig szétválasztott és elemekre bontott történelmet, az egykoron s

Kosáry Domonkos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867. 464 p.

Vajon lehetséges-e ideológiai-politikai előírások és propaganda nélkül nemzeti történeti szintézist írni? Vajon milyen az a nemzeti történelem, amelyik nem a közjogi, párt- és államhatalom alakulására vagy éppen az osztályharcos szemléletre építi a múltat?
Egyáltalán, lehet-e másként írni és beszélni a múltról, mint ahogy ezt eddig tettük?
Kosáry Domokos könyve a magyar nép 1711-1867 közötti történetéről egyértelmű válasz a kérdésekre.
Bemutatja, hogy Európa történeti modelljét minden tagoltsága és sokszínűsége ellenére egy összefüggő egységnek kell tekintenünk, amelybe mint elemeinek, alkotórészeinek egyike Magyarország is beletartozott.
Ismerteti a szerző ennek kapcsán a különböző nézeteket és értelmezéseket, az azokat meghatározó politikai szempontokat, s mindezeket azért, hogy azoktól a lehető legvilágosabban elhatárolja magát és az olvasót is.
A korszak új szintézise éppen ezért is más szempontokat követ: megeleveníti az elvont általánosságok ismételgetése helyett az európai és a magyar történelem valós kapcsolódásait, a gazdaság a hatalmi politika, a kultúra területén. Világossá válik az olvasó előtt Magyarország mindenkori érdeke és az európai erővonalak találkozása, szembekerülése. A könyv a magyar történetírás legjobb szintetizáló hagyományait folytatja hatalmas tényanyag, az európai történelem áramlatainak egyedülálló ismeretének birtokában, olvasmányos előadásmódban