Kalicz Nándor: Kőkori falu Aszódon

Amíg Aszód fölött a Papi földeknek nevezett helyen Asztalos István az aszódi Petőfi Múzeum megalapítója és jelenleg is igazgatója 1959-ben meg nem találta a nagyszerű későneolitikus (késő újkőkori) lelőhelyet, a kutatók egy része még abban is kételkedett, hogy a lengyeli 'kultúra egyáltalán elterjedt-e a Dunántúl északi részén, nemhogy még a Dunától keletre is. A délkeleti rész (Baranya, Tolna, Somogy) kivételével csak néhány szórványos leletet ismertünk az egész Dunántúlon. Ezért a dél-dunántúli lengyeli 'kultúra és a jól ismert, 'hasonló korú és jellegű morvaországi (alsó-ausztriai) nagy leletegyüttesek között nem látszott közvetlen kapcsolat. A 60-as években megindult aszódi ásatások, továbbá az Észak-Dunántúlt is érintő rendszeres régészeti topográfiai kutatások és párhuzamosan a Szlovákiában elkezdődött nagyszabású feltárások alapján egyszerre világossá vált, hogy a lengyeli kultúra nagy egységébe nemcsak a Dunántúl teljes területe, de a Dunától keletre a Gödöllői-dombvidék és Nógrádi-hegyvidék is beletartozik, magába foglalva Szlovákia nyugati félét, Burgenlandot, Alsó-Ausztriát és Morvaországot, sőt még Szilézia déli része és Kis-Lengyelország ás ennek a nagy kulturális egységnek a része. Aszód a lengyeli kultúra nagy elterjedési területének keleti peremvidékén nemcsak földrajzi fekvése miatt vált kulcsfontosságúvá, mint különböző irányú kapcsolatok érintkezési pontja, hanem a több éven keresztül végzett nagyobb ásatások eredményei miatt is. Az alábbi részletes összefoglalásból is kitűnik, hogy a lengyeli kultúra számos fontos kérdését csak Aszódon lehetett megoldani vagy itt lehetett első ízben felvetni. Az 1960-1982 között végzett sikeres ásatások végzéséért elsősorban Asztalos Istvánnak mondok köszönetet, aki a lelőhely megtalálása után megteremtette az anyagi és technikai féltételeket az első próbaásatásokhoz és később a nagyobb leletmentésekhez, sokféle állandó segítséget nyújtott a nagyobb ásatások szervezési munkáiban, figyelemmel kísérte és összegyűjtötte a lelőhelyen és környékén előkerülő leleteket, kiállításokat, kiadványokat szervezett az ásatások folyamatos eredményeiből. Köszönet illeti a MTA Régészeti Intézetét, amely biztosította a nagyobb ásatások anyagi fedezetét, a leletanyag restaurálását, a dokumentációs és publikációs munkákhoz szükséges feltételeket. Ugyancsak köszönet illeti mindazokat a szerveket, amelyek valamiképpen közreműködtek az ásatások sikerében, így az aszódi járási ill. nagyközségi tanács vb-t, az aszódi általános iskola igazgatóságát, a honvédséget, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát.

Kalicz Nándor (Tarnabod, 1928. március 8. – Budapest, 2017. április 15.) magyar régész, az MTA doktora.

1955-ben az ELTE BTK muzeológiai (ősrégészet) szakán szerzett diplomát, 1961-ben szerzett egyetemi doktori fokozatot, majd 1962-ben sikeresen védte meg kandidátusi disszertációját, 1989-ben a történelemtudomány (régészet) akadémiai doktori fokozatát nyerte el.

1955-1957 között a nyíregyházi Jósa András Múzeumban, 1957-1958 között a miskolci Herman Ottó Múzeumban dolgozott. 1958-tól 1961-ig aspiráns volt az ELTE Ősrégészeti Tanszékén 1961-től 1990-ig az MTA Régészeti Intézetének kutatója, 1954-2002 között számos ásatás vezetője, végül tudományos tanácsadója volt.

Pályájának elején máig ható érvénnyel dolgozta fel a magyarországi kora bronzkor és rézkor régészeti emlékeit. Több őskori kulturális fázis felfedezése és megnevezése kapcsolódik munkásságához, számtalan hazai és nemzetközi konferencián tartott előadást, 260 cikke és több könyve is megjelent. Életének meghatározó állomása volt a berettyóújfalu-herpályi tell és az aszódi késő neolitikus település és temetkezések föltárása.

A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének köztestületi tagja.

Kutatási területei az újkőkor és a rézkor voltak.