Gyapay Gábor: Régészet és történelemtanítás

Előszó

Történelemtanításunk korszerű fejlődése során egyre nagyobb szerephez jutnak a történelmi források mint a múlt megértésének eszközei. Az írott emlékek már természetes részei az oktatásnak, de a tárgyi anyag térhódítása - bár vannak nagyon szép eredmények ezen a téren is - lassan halad. A tárgyi anyagon belül is sajátos helyzete van a régészeti leleteknek: egyedi jellegüknél fogva nehezebben alkalmazhatók a tanításban, illetve sok esetben körülményes a megközelítésük és megtekintésük.

A történettudományban ugyanakkor rohamosan növekedik a régészet jelentősége. Bizonyos korszakok írott emlékanyagát szinte teljesen ismerjük (nem valószínű pl., hogy a magyar középkori oklevelek száma még tetemesen növekedni fog), a régészek által feltárt anyag viszont állandóan gyarapodik; ami nemcsak új ismeretek tömegét jelenti, hanem egyúttal az eddig ismert írott források átértékelését is megkövetelheti.

Gyapay Gábor (Isaszeg, 1924. december 9. – Budapest, 2009. március 2.) történész, a magyar történelemtanítás meghatározó egyénisége. Több mint fél évszázados tanári pályája során Budapest legjobb gimnáziumaiban tanított. A rendszerváltás után ő szervezte újjá a Fasori Evangélikus Gimnáziumot, az intézmény igazgatója is volt. Tanári tapasztalatainak legjavát a hat- és nyolcosztályos középiskolák számára írott hatkötetes tankönyvsorozata jelenti.