Ásatások Százhalombattán 1989-1995

Ásatások a százhalombattai bronzkori földvárban (1989-1993)

Százhalombatta a Duna jobb partján fekszik, földrajzi helyzetéből adódóan kiváló területet jelentett a megtelepedésre a korai időktől kezdve. Az ember kihasználta a folyó közelségét, a kisebb-nagyobb löszdombok kínálta lehetőséget. Az első komolyabb telepnyomok a bronzkorból ismertek. Kiemelkedik közülük az a többrétegű teli-telep, mely a Téglagyár felett a Sánc hegyen található, és Százhalombatta-Téglagyár, illetve Földvár néven került be a szakirodalomba. A telep 200 m hosszú, 100 m széles és kb. 1-2 m magas. A korabronzkori Nagyrév kultúra emberei létesítették a telepet i.e. 1800 körül, kihasználva a természeti adottságokat, egy jól védhető vízközeli fennsíkon. A középső bronzkori Vatya kultúra idején a telepet sánccal és árokkal megerősítették, földvárrá alakították, ennek nyomai ma már csak az ÉK-i részen fedezhetők fel. A lelőhely ahhoz a földvárláncolathoz tartozik, amelyet a Dunántúlon (Fejér, Pest, Tolna megye) és a Duna-Tisza közén (Pest, Bács-Kiskun megye) a vatyai népesség alakított ki a stratégiailag fontos helyeken, így védve határukat és ellenőrzésük alatt tartva a fontos dunai átkelőhelyeket (1. kép). Az erődítmény fontosságát és bizonyára viharos életét jelzi a Vatya kultúra III. fázisában, majd a koszideri korszakban elrejtett bronzkincs.